Hadrendbe állt a jövő hadihajója

Hadrendbe állt a Zumwalt-osztály első egysége, egyben névadója, a USS Zumwalt. És hogy mitől is különleges ez a hadihajó?

Impozáns méretével kilóg a sorból. Rombolóhoz képest nagyon nagy, vízkiszorítása megközelíti a 15 ezer tonnát. Emellett eltörpülnek az amerikai haditengerészet eggyel nagyobb méretű hajói, a Ticonderoga-osztályú, 9800 tonnás cirkálói is, valamint 10 méterrel (183 méter) hosszabb is, mint a cirkálók.

zumwalt-hadihajo-2-mod

zumwalt-hadihajo-3-mod

A hajónak nem véletlenül lett szögletes formája, a hajótest és a felépítmény kialakítása, a fegyverzet és a különböző felderítő és önvédelmi rendszerek elhelyezése során a tengerállóság mellett a nehezen észlelhetőség volt a fő szempont. Ennek megfelelően a hajótest befelé dől, csakúgy, mint a hajóorr.

zumwalt-hadihajo-11-mod

Amit lehetett, mindent a felépítmény oldalába építettek be, így a vadonatúj AN/SPY-3 többfeladatú, légi és tengeri célok felderítésére, követésére alkalmas aktív fázisvezérelt radarrendszer antennáit is. Az elektronikai felderítő- és zavarórendszerek is rejtettek, csakúgy mint a különböző kommunikációs eszközök.

zumwalt-hadihajo-4-mod

zumwalt-hadihajo-5-mod

Az új romboló fő fegyverzete és védelme a nehezen felderíthetőség, ám emellett azért van mivel védekeznie és támadnia is, ha kell. A hajóorr tetejére az amerikai rombolókon, fregattokon évtizedek óta megszokott kialakítástól eltérően két hajólöveget helyeztek el. Ráadásul nem az „ezer éve” használt 127 mm-es űrméretűt. A 155 mm-es fejlett fegyverrendszert kifejezetten a Zumwalt-osztálynak fejlesztették ki, így nem meglepő módon maguk a lövegtornyok is “lopakodó” kialakításúak.

zumwalt-hadihajo-6-mod

zumwalt-hadihajo-7-mod

Az új löveghez új lőszer is jár, melyet a Lockheed Martin fejlesztett. A műholdas és inerciális navigációs rendszert használó, önirányító lövedékeket is lehet használni. Bár a pontos érték szigorúan titkos: a nagy hatótávolságú lövedékek akár 140 kilométerre is képesek néhány tíz méteres pontossággal a célba csapódni. Nem hiányozhatnak a rakéták sem: összesen 20 darab Mk 57-es, függőleges rakétaindító cella került a hajótestbe. Innen légvédelmi rakétákat, szárazföldi célpontok ellen nagy távolságból indítható cirkálórakétákat, valamint póthajtású irányított torpedókat lehet indítani. A kis méretű, gyors tengeri célpontok ellen két, 30 mm-es Mk 46 Mod 2 távirányítású gyorstüzelő gépágyúrendszer védi a rombolót. A célzást infravörös és maradékfény-erősítéses kamerák, illetve lézeres céltávmérő segíti.

zumwalt-hadihajo-8-mod

zumwalt-hadihajo-9-mod

A hajó saját, közepes méretű helikopterek üzemeltetésére alkalmas hangárral és repülőfedélzettel is rendelkezik.

A USS Zumwalt gyors is lesz, a hajó géptermeiben két Rolls-Royce MT30 és két kisebb, RR4500 gázturbina kap helyet, melyekhez generátorokat kapcsolnak.

zumwalt-hadihajo-10-mod

zumwalt-hadihajo-12-mod

A négy generátor egyetlen, integrált energiarendszert alkot, így a szükség szerint lehet a teljes teljesítményüket elosztani az elektronikus hajómotorok és a fegyver-, felderítő-, kommunikációs és önvédelmi rendszerek között. Ez harchelyzetben sokkal nagyobb rugalmasságot jelent a hajó kapitánya és az egyes rendszerek parancsnokai számára.

A romboló csúcssebessége meghaladja a 62 km/h-t is.

Videó:

forrás: origo.hu

(Visited 1 693 times, 1 visits today)

Hozzászólások