Cunamik söpörhettek végig a Marson

2016.05.24. Egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy a Mars északi mélyföldjeit több milliárd évvel ezelőtt még kiterjedt óceán fedte, és más területeit is víz borította. A tengerek különös rajzolatú partvonaláról pedig az a legújabb elmélet, miszerint két meteor becsapódás nyomán, két óriási cunami is végigszántott a bolygón, melyek nyomai a mai napig is megfigyelhetőek a felszínen.

marscunami-1 mod

Mintegy 3,4 milliárd évvel ezelőtt jött az első meteor, ami szökőárt keltett. A lankás vidékekre kiöntő víz visszavonulása közben pedig csatornákat vájt a talajba. Az elöntött területeken vízjég nyomait fedezték fel, és jól látható, hogy meddig jutott el a víz. Az első cunami után a Mars éghajlata hűvösebbre fordult, a tenger visszahúzódott és nagy része befagyott, létrehozva egy újabb partvonalat.

marscunami-2 mod

A fagyos óceánba csapódó második meteor vízből és jégből álló árhullámot indított el. A súrlódás a jégtömböket lekerekítette és a szárazföldre lökte, ahonnan már nem tértek vissza a tengerbe. Ezután a bolygó felszíne kiszáradt, a vízfolyások nyomai ma is látszanak.

A kutatók úgy vélik: a hideg, sós víz menedéket nyújthatott az életnek, ezért a marsi élet nyomait érdemes lenne a cunamik során elöntött területeken keresni.

marscunami-3 mod

(Visited 929 times, 1 visits today)

Hozzászólások